Új jelszó kérése

Lara -plus size- blogja

2016.10.19 14:02
Kell egy mérőszalag....

Ugye mindenki járt már úgy, hogy bement egy boltba, megtetszett egy blúz, vagy egy cipő, emlékezetből levetted a polcról a méretednek megfelelő darabot, és már ránézésre látszott, hogy ez nem lesz jó.

 

Ez egy ,,offline" boltban, a való életben egyszerű helyzet, mert keresel egy másikat, nagyobb vagy kisebb méretben. Bár kissé összezavar ilyenkor minket, és elgondolkozunk, hogy ilyen kövér lettem? Vagy ennyit fogytam volna?

 

Pedig nem erről van szó.

Vannak egyes szabványnak nevezett mérettáblázatok, UK szabvány, EU szabvány, stb.  Előfordul, hogy mikor rákérdezek egy gyártónál, hogy az adott szám, pl 20-as méret egész pontosan mit jelent, akkor ezt a választ kapom: UK szabvány szerint. 

Hát jó. Vagyis nem. Mert még az adott ,,szabvány" szerint is minden gyártó olyan méretezést használ, amilyen neki tetszik. 

 

Előfordul, amikor még cifrázzák is, és külön táblázatban átváltják egyik méretezést a másikra. Csak épp egy konkrét méret nincs sehol, sem centiméterben, sem inch-ben. (hasznos lehet: 1"= 2,54cm)

 

(Sőt! Az egyik kedvenc gyártóm a kólönböző fazonoknál is eltérő méretezést használ. Egy kevésbé rugalmas ruha esetében pedig nem mindegy az az 5 cm eltérés sem... szabvány? Ugyan már! De ők legalább közlik a pontos méreteket minden modellnél.)

 

A méretezés sokfélesége nem probléma abban az esetben, ha az adott terméket csak leveszed a polcról, de valós problémát jelent, ha webáruházban vásárolsz, akár ruhát, akár fehérneműt.

Pár centi eltérés is jelenthet kényelmetlenséget, még rugalmas anyag esetén is. 

Tehát tudnod KELL a pontos méretet!

 

Harisnyát pedig végképp nem vennék úgy, hogy nem tudom, az adott modell mérete milyen csípőbőségre és egyéb adatokra vonatkozik. Mivel a harisnyát a boltban sem bonthatod ki, vagy próbálhatod fel, különösen fontos, hogy tudd a megfelelő értékeket. 

 

Előfordult már többször, hogy olyan webáruházba futottam bele, ahol a termék mellett ott állt a méret: xl, M vagy bármi más, viszont sehol sem találtam mérettáblázatot, amiből kiderült volna, hogy ez hány centiméter mellbőséget vagy egyéb adatot jelent. 

 

És mivel élőben is láttam már olyan 2xl méretű ruhát, ami a fél karomra se lett volna jó, ezért minden esetben rákérdezek a pontos méretre.

 

Ez azt is jelenti, hogy minden beszállítómtól, akinek a termékeit forgalmazzuk, pontos adatokat kérek a méretekről. Meg kell, hogy mondjam, ennek nem mindig örülnek, de minden esetben együttnműködőek. Előbb-utóbb.

Mivel elsősorban telt hölgyek vásárolnak ruhát és fehérneműt nálunk, ezért nagyon fontos, hogy próba nélkül is ki tudják választani a számukra megfelelő méretet. 

Fontos, hogy az adott babydoll vagy köntös úgy álljon, ahogy szeretné, ott legyen bő vagy épp szűk, ahogy elképzelte. 

A harisnyáink esetében is több gyártóval állunk kapcsolatban, és minden gyártó más mérettáblázat alapján dolgozik. 

 

Ezért minden harisnya mellett feltüntetjük a gyártó által közölt mérettáblázatot, vagy odaírjuk a pontos adatokat. (és átváltjuk, ahol a gyártó esetleg más mértékegységben tüntette fel eredetileg)

 

Ha nem vagy biztos a méreteidet illetően, internetes vásárlás előtt mindenképpen szerezz egy mérőszalagot, és soha ne emlékezetből, hanem az aktuális termékre vonatkozó mérettáblázat alapján vásárolj!

 

Látod, milyen sokféle van?

https://crazylara.com/molett-leggings

https://crazylara.com/50den-feher-harisnyanadrag

https://crazylara.com/Mila-17-den

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Webáruház készítés
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint.